Drónfejlesztési együttműködésben vesz részt az NKE

Dróntechnológiai kutatás-fejlesztési együttműködésről állapodott meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), valamint a MouldTech Systems Kft. Az együttműködési megállapodást az egyetemek rektorai, a BME kancellárja, valamint a vállalat ügyvezetői írták alá 2022. június 27-én. A pilóta nélküli légi járművek komoly társadalmi és gazdasági értékkel bírnak, melyek tudományos alapjain és a gyakorlati alkalmazásának bővítésén az ipari és egyetemi szereplők a jövőben közösen dolgoznak.

A két felsőoktatási intézmény, valamint a zalaegerszegi székhelyű, dróntechnológiai kutatásokban élenjáró vállalat kooperációjának célja, hogy a felek bekapcsolódjanak a hazai és nemzetközi szintű drónökoszisztémába, továbbá a már megvalósult fejlesztések szellemi és anyagi tőkéjét egyesítve hozzájáruljanak az iparág elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bővüléséhez.

Czigány Tibor, a BME rektora köszöntőjében hangsúlyozta: „Az együttműködés kiváló példája két meghatározó szerepet betöltő egyetemi partnerhez köthető koncepciók, technológiák, valamint az egyik legmodernebb fejlesztésekkel foglalkozó ipari szereplő megoldásai, fejlesztései közötti szinergiáknak.”

Deli Gergely, az NKE rektora kiemelte: „A drónkutatás és a drónok alkalmazása a mai világban mind a civil szektor, mind a hadiipar és a honvédelem számára kiemelt jelentőséggel bír. Egyetemünk a ma aláírandó partnerség keretén belül elsősorban ez utóbbi számára tud számos gyakorlati kutatás-fejlesztési eredményt ígérni.”

A partnerkapcsolat részeként a felek a jövőben együttműködnek képzési, oktatási területeken, valamint kiemelt feladatuknak tekintik a drón és a fedélzeti, a légi, valamint a földi támogatórendszerek kutatás-fejlesztését. A hazai és nemzetközi trendek alapján kimagasló társadalmi és gazdasági hozzáadott értéket generálhat a drón iparág. A tudományterület komplexitása miatt azonban nélkülözhetetlen a szakmai együttműködések kialakítása és a közös érdekképviselet, hogy a dróntechnológiai fejlesztések mind a kereskedelemben, mind a katonai- és védelmiipar különböző területein, mind a hobbicélú felhasználás területén összehangoltan történjenek.

A drónok piacáról és az aktuális fejlesztési trendekről részletes elemzést olvashatnak Irodánk újonnan indult, Innováció & Technológia blogján.

 

Forrás: www.bme.hu, www.uni-nke.hu.