NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Innovációs és Technológiai Osztály

Az ötlettől a megvalósításig – Gyakorlati napokkal folytatódott az Innovációs Menedzser Tréning

1. gyakorlati nap

Előadásokkal és vezetett gyakorlatokkal folytatódott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Innovációs és Technológiai Iroda (ITI) által szervezett Innovációs Menedzser Tréning június 7-én és 8-án. Az első napon Dr. Krasznay Csaba, az NKE Eötvös József Kutatóközpont Kiberbiztonsági Kutatóintézetének vezetője a magyarországi innovációs környezetről tartott előadást. Ezt követően a résztvevőknek – 4-5 fős csoportokban – a saját életükből, környezetükből vett problémát kellett meghatározniuk, és a megoldási javaslatukat röviden bemutatniuk.

A folytatásban Illés Gábor József, az OXO Cybersecurity Lab vezetője az ötlettől a megvalósításig tartó folyamatról beszélgetett a résztvevőkkel, majd a Business Model Canvas (BMC) gyakorlati alkalmazását mutatta be. A 9 elemből álló BMC az üzleti modell felvázolását segítő vizualizált sablon. Ismerete és alkalmazása főként azért hasznos, mert átláthatóvá és könnyen értelmezhetővé teszi az új vagy már létező üzleti modelleket. Ezután a résztvevők a korábban ismertetett problémára megoldást kínáló vállalkozást csoportmunkában, BMC formájában vázolták fel. Az első gyakorlati nap a BMC-k prezentálásával, értékelésével, végül pedig a tréninggel kapcsolatos konzultációval zárult.

 

2. gyakorlati nap

A második gyakorlati napon Dr. Dominek Dalma Lilla, az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Társadalmi Kommunikáció Tanszékének adjunktusa a kríziskommunikáció alapjairól és a kríziskommunikációs kézikönyv elkészítésének lépéseiről tartott előadást. A résztvevők ezúttal is kaptak gyakorlati feladatot: csoportmunkában, megadott szempontok alapján, egy krízishez kapcsolódó kézikönyv tervezetét kellett elkészíteniük és bemutatniuk.

A folytatásban Szepsi-Szűcs Levente, az ITI irodavezetője a résztvevők figyelmébe ajánlotta az NKE Proof of Concept Programját, amellyel akár 3,3 millió forint is nyerhető az innovatív ötletek továbbfejlesztéséhez, majd piacra juttatásához. A  gyakorlati nap második részében Szakos Judit, az NKE Eötvös József Kutatóközpont Amerika Kutatóintézetének tudományos segédmunkatársa a jó pitch (rövid bemutató), valamint a onepager (egyoldalas összefoglaló) elkészítésének lehetséges megoldásaiba vezette be az érdeklődőket. Ezt követően a résztvevők ismét 4-5 fős csoportokban dolgoztak ki egy-egy pitch-et. A program a pitch-ek ismertetésével és értékelésével zárult.

 

A tréning befejezése

A tréning utolsó, hátralévő szakaszában az NKE-s és külsős résztvevők egyénileg, saját ötletüket feldolgozva onepager-t készítenek. Ezek leadási határideje június 23-a. A tréning elvégzéséről az ITI tanúsítványt állít ki.

 

Az Innovációs Menedzser Tréning az NKFI Alapból finanszírozott 2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00014 azonosítószámú, „Közszolgálati Technológia Transzfer Kezdeményezés (KTTK)” című projekt keretében valósul meg.

 

Szöveg: Prófusz Péter