NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Innovációs és Technológiai Osztály

NKE Hackathon 2023

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Innovációs és Technológiai Irodája (ITI) 2023. április 12-én rendezte meg az NKE Hackathon 2023 döntőjét az Orczy Úti Kollégiumban. A kétfordulós hallgatói innovációs ötletverseny célja az volt, hogy az egyetem hallgatói elmélyüljenek az aktuális társadalmi-gazdasági-ipari kérdésekben, továbbá ötleteikkel hozzájáruljanak a problémák megoldásához. Az esemény nyilvános volt, meghívott szakmai vendégek és érdeklődők is részt vettek a rendezvényen.

Az alábbi fotóra kattintva megtekinthető a döntőről készült képgaléria.

 

A döntős csapatok

A csapatoknak 20 perces időkeretben, előre meghatározott szempontok alapján kellett bemutatniuk innovációs ötleteiket. A döntőre történő felkészülésükhöz mentorok nyújtottak szakmai segítséget.

A fináléba – előadásaik sorrendjében – az alábbi hat csapat jutott:

 Bázis

Rakéta

5G-uys

AnyWay

Ludovika Collegium

SWAP

 

A prezentációkat 5 fős zsűri bírálta el. A zsűri elnöke Szakos Judit, innovációs szakértő, az Eötvös József Kutatóközpont Amerika Kutatóintézet tudományos segédmunkatársa, a zsűri tagja Dr. Németh András, az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Elektronikai Hadviselés Tanszék tanszékvezető egyetemi docense; Márton István MVM Smart Future Lab vezérigazgatója; Hőnyi Péter, a Start it @K&H inkubációs programvezetője és Zónai Roland Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) projektmenedzsere. 

 

A 2-5 fős csapatok jelentős kutatómunkával, jól felépített ötletekkel és bemutatókkal készültek, amelyeket többségében kiváló stílusban, magas szakmai színvonalon adtak elő a helyszínen lévő és az online közvetítést figyelő érdeklődőknek.

 

Amíg a zsűri elvonult, hogy meghozza döntését, addig Dr. Dávid Ferenc, a Technológiai Transzfer Intézet tudományos munkatársa tartotta meg előadását az intézetről és az innovációról, illetve Bognár Máté, az NKE HHK negyedik évfolyamos hallgatója mutatta be ötletét versenyen kívül „Városi harckocsi harcászati eljárások megalkotása és tökéletesítése mesterséges intelligencia segítségével” címmel.

 

A végeredmény

A program végén a zsűri összesítette az eredményeket, megvitatta a csapatok helyezését, majd Szakos Judit ismertette az ötletverseny végeredményét. Különdíjat kapott a SWAP csapata a verseny főtámogatójától, az MVM Smart Future Lab Zrt.-től. A harmadik helyezett a Bázis csapat lett, amelynek ötletét a Start it @K&H inkubációs program karolja fel, a második helyen a 5G-uys végzett, akiket az MVM mentorál majd és minden csapattag egy-egy soundbar-ral lett gazdagabb. Az első helyen pedig a Rakéta csapat végzett, amelynek tagjai okosórákat nyertek, mentoruk pedig az NKE Innovációs és Technológiai Irodája lesz majd.

A fenti nyeremények mellett egyetlen csapat sem távozott üres kézzel a döntőről, ugyanis minden versenyző kapott egy-egy MVM SFL-s ajándékcsomagot.

Az NKE nevében köszönetet szeretnénk mondani a díjakat felajánlott támogatóinknak, mindenekelőtt az MVM Smart Future Lab Zrt.-nek a zsűriben történő részvétel és a felajánlott ajándéktárgyak és a mentorációs lehetőségért. Köszönet illeti a Start it @K&H munkatársait a zsűriben történő részvételért és az általuk felajánlott inkubációs programban történő részvételi lehetőség miatt.

 

A versenyről tudósítottak

Az eseményről az NKE honlapja Versenyben az egyetemista innovátorok címmel közölt részletes tudósítást. A győztes csapatról pedig a Katasztrófavédelmi Intézet oldalán jelent meg hír. A Ludovika Collegium honlapján és az is olvashatnak az érdeklődők a versenyről. MVM SFL pedig itt írt az eseményről. A Ludovika TV-ben pedig az alábbi összefoglaló jelent meg.

 

 

Az NKE Hackathon 2023 az NKFI Alapból finanszírozott 2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00014 azonosítószámú, „Közszolgálati Technológia Transzfer Kezdeményezés (KTTK)” című projekt keretében valósult meg.