NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Innovációs és Technológiai Osztály

NKE Hackathon 2023 DÖNTŐ

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Innovációs és Technológiai Irodája (ITI) harmadik alkalommal hirdetett meg hallgatói innovációs ötletversenytNKE Hackathon 2023 címmel.

A kétfordulós verseny első körében minden csapatnak egy egyoldalas összefoglalót kellett készítenie az ötletéről március 31-ig. A versenyzők a pályaműveket előre megadott tartalmi szempontok alapján állították össze, majd küldték el az ITI-nek. A szervezők döntése nyomán a következő 6 csapat jutott a fináléba (a felsorolás nem jelent sorrendet):

  • Bázis

  • Rakéta csapat

  • 5G-uys

  • AnyWay

  • Ludovika Collegium

  • SWAP

 

A döntős csapatok az ITI által biztosított mentorok segítségével szakmai támogatásban részesülnek. Az április 12-ei döntőn a csapatoknak egyenként 20 perces prezentációban kell bemutatniuk ötletüket. Az NKE-s és külső szakemberekből álló döntéshozó bizottság három szempont alapján bírálja el a prezentációkat: újdonságtartalom, megvalósíthatóság, társadalmi hasznosság.

A döntő időpontja: 2023. április 12. (szerda), 10-15 óra.

Helyszíne: Orczy Úti Kollégium, A-D terem (1089 Budapest, Orczy út 1.)

A döntő online is követhető lesz. Az esemény nyilvános és ingyenes, de a részvétel regisztrációhoz kötött, amelyre a LudEvent felületén van lehetőség: NKE Hackathon 2023.

 

A döntőbe jutott csapatoknak ezúton is gratulálunk, egyúttal jó felkészülést kívánunk!

 

Az NKE Hackathon 2023 az NKFI Alapból finanszírozott 2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00014 azonosítószámú, „Közszolgálati Technológia Transzfer Kezdeményezés (KTTK)” című projekt keretében valósul meg.