NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Innovációs és Technológiai Osztály

Sport és innováció: fókuszban a magyar találmány, a teqball

Az INNO-CAMPUS célkitűzéseinek megvalósítása érdekében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Innovációs és Technológiai Irodája (ITI) októbertől hallgatói innovációs és startup programsorozatot indított. Ennek lényege, hogy az NKE hallgatóit megismertessük az innovációmenedzsment, a startup-alapítás, a vállalkozóvá válás és a márkaépítés lehetőségeivel, továbbá bemutassunk nekik olyan sikeres innovátorokat, üzletembereket, mentorokat, akik előadásukkal és személyes történetükkel inspirálhatják a fiatalokat.

A programsorozat második előadását november 14-én Huszár Viktor, a teqball társalapítója és a Nemzetközi Teqball Szövetség (FITEQ) Végrehajtó Bizottságának elnöke tartja, Teqball – Világ Görbe Tükre címmel. Az előadó többek között a következő témákat érinti: személyes karriertörténet, a teqball-sztori, az alkotás útja az ötletkereséstől a megvalósításig, brandépítés és üzleti kapcsolatok fejlesztése, hasznos tanácsok fiatal innovátoroknak.

 

A program

A hallgatói innovációs és startup programsorozat fókuszában mindig egy-egy előadó és az ő története áll. Az esemény egy rövid köszöntővel, előszóval kezdődik, ezután körülbelül 40 perc időtartamban kerül sor az előadásra, végül pedig lehetőséget adunk a hallgatóságnak kérdések megfogalmazására, valamint egy rövid kötetlen beszélgetésre.

 

Az előadóról

Huszár Viktor a labdarúgás és az asztalitenisz elemeinek kombinálásával kialakított, ívelt asztalon játszott sportág, a teqball társfeltalálója és -alapítója. A Teqball Cégcsoport ügyvezető igazgatója, a FITEQ Végrehajtó Bizottságának elnöke, továbbá tagja a Magyar Közgazdasági Társaságnak. Nemzetközi konferenciákon sport és technológiai témákban tart előadásokat. Tanulmányait Hollandiában, Németországban és az Egyesült Királyságban, valamint az NKE-n végezte. Okleveles vállalatvezető, négy idegen nyelven beszél.

Az előadó társaival a Teq LITE, a Teq SMART és a Teq ONE asztalért több innovációs és formatervezési díjat, így például Ipari Innovációs Díjat (2020), Red Dot Design Award-ot (2020), Design Management Award-ot (2019), valamint Magyar Formatervezési Díjat (2019) is nyert.

 

Részvételi információk

Az előadás időpontja: 2022. november 14. (hétfő) 16.00-17.30.

Helyszín: NKE Ludovika Campus, Szárnyépület, John Lukacs Társalgó. (1083 Budapest, Ludovika tér 1., földszint 1.) Az esemény online, a Microsoft Teams felületén is követhető.

Hallgatói információ: A rendezvény az NKE hallgatói számára kollégiumi pontszerző esemény.

Regisztráció: A részvétel regisztrációhoz kötött, amire ezen a linken van lehetőség –

Hallgatói innovációs és startup programsorozat – Teqball - Világ Görbe Tükre, Huszár Viktor (2022. november 14.) · LudEvent (uni-nke.hu)

Az esemény plakátja a cikk végén található.

 

A hallgatói innovációs és startup programsorozat az NKFI Alapból finanszírozott 2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00014 azonosítószámú, „Közszolgálati Technológia Transzfer Kezdeményezés (KTTK)” című projekt keretében valósul meg.