NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Innovációs és Technológiai Osztály

Ismerkedés a 3D nyomtatás világával

Az Innovációs és Technológiai Iroda szervezésében, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar, valamint a Rendészettudományi Kar munkatársai, összesen 23 fő gyárlátogatást tett a 3D nyomtatással foglalkozó VARINEX Zrt. kőbányai telephelyén.

A szívélyes fogadtatás után Kollégáink előadást hallhattak a cég tevékenységéről, megtekinthették a gépparkot, többek között a legújabb fémnyomtatót működés közben, továbbá megismerhettek a VARINEX Zrt. által alkalmazott további ipari 3D technológiákkal is.

 

A VARINEX Zrt. 1998 óta úttörő szerepet tölt be az additív gyártásban. Elsőként vezették be Magyarországon a 3D nyomtatást és a gyors prototípusgyártást, azóta pedig minden nap alkatrészek tucatjait, százait vagy akár ezreit nyomtatják ki saját ipari berendezéseiken. Falk György, a cég alapítója, stratégiai igazgatója Gábor Dénes-díjat, valamint a BME Szenátusától ipari professzori címet is kapott.

 

 

A VARINEX Zrt. a közeljövőben szeretne az eddiginél szorosabb kapcsolatot kiépíteni a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel. Tekintettel arra, hogy a 3D nyomtatást számos iparágban és szakterületen alkalmazzák, egyebek mellett a védelmi és a repülőgépiparban, valamint az oktatásban, így több kapcsolódási lehetőséget is látnak Egyetemünkkel. Nyitottak olyan szakmai és tudományos együttműködések kialakítására, amelynek keretében akár egy közös projekt, kutatás, oktatói vagy hallgatói ötletekkel kapcsolatos prototípusgyártás is megvalósulhat.

Az Innovációs és Technológiai Iroda az egyetemi és vállalati szféra minél szorosabb összekapcsolását tűzte ki célul, munkánk során igyekszünk összekötni az egyetemi polgárokat iparági szereplőkkel. Az egyetemi kutatási eredmények ipari és üzleti hasznosításának feltételeinek biztosítása, valamint az egyetemi innovációs tudatosság növelése érdekében. Irodánk és a cég kapcsolata korábbra nyúlik vissza, 2022. őszén a Varinex Zrt. is szerepelt kiállítóink között a nagy sikerű Innovációs Kiállítás és Szakmai napok rendezvényen.. A rendezvényről itt olvashatnak bővebben. 

Az alábbi képekre kattintva bepillantást nyerhetnek a 3D nyomtatás világába.