NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Innovációs és Technológiai Osztály

Kompetencia kérdőív

Az átalakuló felsőoktatási rendszer alappillére az innovációs menedzsment, így a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) is kiemelt szerepet kapnak az ipari együttműködések, valamint a kutatások és fejlesztések. Ezen tevékenységek alapja az Egyetemen meglévő képesség és tudás. A közeli és középtávú jövőben ezek köré épül majd várhatóan számos fejlesztés, kutatás és fejlesztési projekt, gondolva itt arra is, hogy az innováció az uniós támogatások egyik fő prioritása lesz.

Felmérésünk ezen lehetőségekhez kapcsolódik, egyúttal alapozó, előkészítő szerepet tölt be. Szeretnénk összegyűjteni az NKE kutatóinak, szakértőinek bekapcsolódási képességeit a kompetencia témák, valamint a tapasztaltság, jártasság alapján.

Mindezek mellett nagyon fontosnak érezzük, hogy az érintettek milyen terület iránt érdeklődnek, miben szeretnének fejlődni, valamint milyen együttműködésekbe tudnának bekapcsolódni.

Ezen szempontok szerint alakítottuk ki az alábbi adatgyűjtést, amely az áttekintést segíti az NKE számára, egyúttal kapcsolódási lehetőségeket ad hazai és nemzetközi kutatásoknak, továbbá ipari szereplőknek biztosít célzott partnerkeresési lehetőséget.

 

Kérjük, töltse ki az alábbi az adatfelvételi űrlapunkat!

Egyaránt segíti ezzel az Egyetemet és csapatunk munkáját, saját lehetőségeinek kibontakoztatását is!

 

Részvételét, valamint az űrlap kitöltését köszönjük!