NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Innovációs és Technológiai Osztály

Az NKE Hungarian Startup University Programjának új ötletei

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karán valósul meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által gondozott Hungarian Startup University Program (HSUP). A tárgyfelelős oktató felkérésére, a Pályázati és Projektmenedzsment Irodával együttműködve, az Innovációs és Technológiai Iroda munkatársai idén is részt vettek a hallgatói onepager-ek értékelésében. A végső döntés értelmében négy hallgató ötlete kerülhetett kiválasztásra, az ötletek megvalósításában részt vevő hallgatók ösztöndíjat kapnak.  

 

Egy tanév alatt több mint a kétszeresére nőtt az érdeklődés a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatóinak körében a HSUP iránt. A modern vállalkozói ismereteket és a startupok működését bemutató, az ötletek megvalósulásig történő szakmai támogatását célzó képzésre a 2021/2022. tanév első szemeszterében összesen 85 hallgató jelentkezett. Közülük 52 fő nappali, 33 fő pedig levelező munkarendben folytatja tanulmányait.

Összehasonlításképpen: a 2020/2021. tanév első szemeszterében 21 nappalis és 19 levelezős hallgató kezdte meg a HSUP-ot. A több mint kétszeresére bővült hallgatói létszám nem véletlen. A HSUP modern, megoldásközpontú gondolkodásmódot, használható tudást ad a résztvevőknek, továbbá megismerteti az érdeklődőket az innováció világával. A szabadon választható tárgy sikeres elvégzéséért a hallgatók kreditet kapnak.

A hallgatók számára további motivációt jelent, hogy a második félévet akár ösztöndíjasként folytathatják. Az első szemeszter végén a hallgatóknak egy onepager-t (az ötletről szóló egyoldalas összefoglalót) kell készíteniük. A tavalyi évhez hasonlóan 2022 januárjában az Innovációs és Technológiai Iroda munkatársai ismét részt vettek a onepager-ek értékelésében.

A benyújtott hallgatói munkáknak a következő szempontokat kellett követniük:

- vállalkozási ötlet bemutatása egy sorban/mondatban (oneliner),

- probléma bemutatása,

- megoldás,

- piac, ahol a vállalkozási ötlet működhet,

- versenytársak bemutatása,

- vállalkozási üzleti modellje,

- a megvalósító csapat.

A 2021. decemberi határidőre leadott onepager-ek között több színvonalas munka is volt. Az értékelők végső döntése alapján az NKE támogatott projektötletei a következők: Alista, BLOCKPAY, GIFTY és WIN.

A győzteseknek ezúton is gratulálunk, ők a képzés második félévében, egy projektcsapat segítségével kidolgozhatják innovatív vállalkozási ötletüket! Azok a hallgatók, akik nem kerültek be a végső győztesek közé, akár valamely projektcsapat tagjaként folytathatják a munkát.

A HSUP-ról bővebb információ: Hungarian Startup University Program.