NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Innovációs és Technológiai Osztály

HSUP: 3 NKE-s csapat épít startupot

Modern vállalkozói tudás és szemlélet, innovatív gondolkodásmód, valamint a korai fázisú cégek működésének ismerete – ezt kínálja a Hungarian Startup University Program (HSUP). Az induló, nagy növekedési potenciállal rendelkező vállalkozásokkal, vagyis a startupokkal kapcsolatos online kurzust 2020 óta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) is meghirdeti hallgatóinak.

6 ösztöndíjas hallgató, 3 fejlesztő csapat

A HSUP egyre népszerűbb az egyetemen: míg 2020 őszén a legelső félévet 40 hallgató kezdte el, addig a 2023/2024-es tanév első szemeszterét már 141-en teljesítették, a másodikat pedig jelenleg 68-an végzik. Az NKE-nek idén tavasszal 6 HSUP-ösztöndíjas hallgatója van. Az egyetemi bírálók, az Innovációs és Technológiai Osztály munkatársai, ebben a tanévben 8 olyan projektötletet választottak ki, amelyet érdemesnek ítéltek az üzleti-technológiai fejlesztésre. A startupépítés kihívásokkal teli, érdekes, egyben komoly sikerekkel is kecsegtető útján pedig végül 3 csapat indult el.

„Smart Office Pen” elnevezésű ötlet innovatív, az irodai munkát megkönnyítő, 10 funkciós intelligens toll kifejlesztésére irányul. A „Szerződés- és nyilatkozatíró AI-val című innováción dolgozó csapat mesterséges intelligenciára épülő nyomtatványkitöltő programot hozna létre. A „Bookone” csapata pedig a felhasználó által elolvasott könyvekből származó információkat a gyakorlatba átültető applikáción dolgozik.

Milyen tudást ad a HSUP?

Mint ismert, a HSUP Magyarország első, felsőoktatási szintű, a startupok világával kapcsolatos képzése. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által életre hívott, jelenleg a Nemzeti Innovációs Ügynökség gondozásában, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakpolitikai támogatásával megvalósuló program főként az innováció világával, a modern vállalkozói ismeretekkel, továbbá a startupok működésével kapcsolatos tudást adja át az egyetemistáknak.

A komplex online kurzus ráadásul arra is felhívja a fiatalok figyelmét, hogy az innovatív ötletek továbbfejlesztése, majd a saját vállalkozás alapítása valódi karrierlehetőséget jelent. A HSUP több mint 30 hazai felsőoktatási intézményben valósul meg. Az NKE-n a program felelőse az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar, valamint a Pályázati és Projektmenedzsment Iroda.

A HSUP részleteiről, szakmai tartalmáról és NKE-s vonatkozásairól bővebben az Innováció & Technológia Blogon olvashatnak.

 

 

A nyitókép illusztráció. Fotó: Ivan Samkov / Pexels.com